Augusztus 11. és 13. között rendezik meg a Siklósi Várfesztivált. A rendezvény időpontjából adódóan számítanak nemcsak a helyiek érdeklődésére, hanem a városba látogatókra is. A fesztivál a vár húzórendezvénye, ennek megfelelően állították össze a programot.
– Amit fontos kiemelni, hogy a rendezvény gerince nem változott, alapvetően a felvonulásra, hagyományőrzésre, a vár körüli programokra, csatajelenetekre épít. Nagyon fontos eleme a szombat délelőtti felvonulás, melyet tavaly az időjárás miatt el kellett hagynunk. Bízunk abban, hogy idén sokkal jobb időnk lesz, és megtarthatjuk. Nem kérdés, hogy a Várkapitány ott lesz velem együtt, én is be fogok öltözni. A gyerekek számára is szerettük volna érdekessé tenni, ezért nekik külön meghirdettük, hogy vonuljanak fel, limitált darabszámban kardokat, sisakokat tudnak a vár dolgozói a kicsiknek kölcsönadni. Várjuk, hogy minél többen részt vegyenek rajta – mondta Riegl Gábor, Siklós polgármestere.
A turisták inkább külső szemlélői a felvonulásnak, főként a siklósi családok azok, akiket be tudnak vonni. Több intézmény munkatársai varrattak maguknak ruhákat, hogy így vegyenek részt az eseményen.





